Az Xperimania projektről
Elgondolkodtunk már valaha is a minket körülvevő anyagokról?
A projekt háttere
Nagy kihívás a vegyipar, ezen belül is a petrolkémia számára, hogy fiatal tehetségek figyelmét magára vonja. Statisztikák szerint ijesztően csökken azon fiatalok száma, akik természettudományt tanulnak Európában, így a vegyész végzettségűek száma is körülbelül 10%-kal csökken évente.
Ugyanakkor számos, a természettudományos oktatásról szóló tanulmány bebizonyította, hogy újra kellene gondolni annak iskolai oktatását, és azokat a kutatáson alapuló pedagógiai módszereket kellene előtérbe helyezni, amelyek mind az általános, mind pedig a középiskolákban hatékonynak bizonyultak, hiszen ezek jobban felkeltik a diákok érdeklődését és a tanárokat is jobban motiválják.
Amíg Kína és India a természettudósok tömkelegét adja, addig a petrolkémia Európában azzal a problémával küzd, hogy kevés a természettudományos végzettségű diák, és ezért mindent megtesz, hogy felkeltse érdeklődésüket a téma iránt. Európának még soha ennyire nem volt szüksége arra, hogy mind a tudásban, mind az innovációban versenyképes maradjon. Annak kell prioritást élveznie, hogy a mai világ kihívásainak megfelelve, megoldást találjunk olyan problémákra, mint például az energiaellátás, a klímaváltozás vagy az egészségügyi problémák leküzdése.
Sokfajta állás kínálkozik a vegyiparban, ahol nélkülözhetetlen a képzett munkaerő ahhoz, hogy az hosszútávon és innovatív módon működhessen Európában.
A projektről
Az Xperimania célja, hogy a fizikára és kémiára koncentrálva felkeltse a diákok érdeklődését a természettudomány területével kapcsolatban, mely Európa prioritása annak érdekében, hogy innovatív, tudásalapú gazdaságot maradhasson. A projekt célja, hogy általános és középiskolás diákok (beleértve a 10 és 20 év közötti korosztályt), és tanáraik megértsék, hogy milyen sok területet ölel fel a petrolkémia, valamint azt, hogy ez a viszonylag új és lenyűgöző tudomány hogyan járul hozzá hétköznapi tárgyaink létrejöttéhez. Az alábbi tevékenységekben való részvétel egyedülálló lehetőséget kínál a diákoknak arra, hogy serkentse tudományos és analitikus megfigyelőképességüket.
A tanárok és diákok számos feladattal ismerkedhetnek meg:
- Xperimania tudomány nagykövete: az Xperimania tudomány nagykövete meglátogatja iskolánkat és egy kétórás bemutatót tart érdekes és interaktív kémia és fizika kísérletekkel.
- Teszteld az anyagot: vizsgáljuk meg egy ismert tárgy anyagát egyszerű kísérleten keresztül
- Hétköznapi tárgyak időszalaga:járjatok utána egy feltalálásnak és kövessétek nyomon a történetét
- Osztálytermi kísérlet : találjatok ki egy könnyű és szórakoztató kísérletet és töltsétek fel a honlapra a laboreredményeket
Csökkentettük azon nyelvek számát, melyeken az Xperimania projekt olvasható. A honlap új tartalmát arra a 13 nyelvre fordítjuk le angolból, melyek az Xperimania I (2007-08) versenyben aktívak voltak. Ennek ellenére minden európai országból várjuk a diákok és tanárok jelentkezését a Xperimania versenyre!
Az Xperimania az Európai Petrolkémiai Ipari Szövetség ( Appe) és az Európai Iskolahálózat közös projektje. A projekttel, annak tevékenységeivel illetve magával a versennyel kapcsolatos további kérdésekkel e-mailban a következő címre lehet írni xperimania@eun.org.


