Xperimania nagykövetek meglátogatják a napos Alcanede-t Portugáliában
Az Xperimania természettudomány nagyköveteinek második állomása az Alcanede középiskola volt Portugáliában. Az Xperimania nagykövetek két workshopot vezettek, melyen a tanárok és diákok a tudományról érdekes ismereteket szerezhettek.
Az Xperimania nagyköveteket nagy szeretettel üdvözölte az iskola vezető tanára Helena Vieira, valamint Carmo Pronto az igazgató és asszisztense Matilde Ferreira, akik kollégáikkal közösen jelentkeztek az Xperimania természettudomány nagyköveteinek programjára.
“Új tapasztalatokkal és érdekes percekkel szeretnénk megörvendeztetni diákjainkat új témák tanulásával és ismereteik megosztásával. Mivel vidéken található az iskola, a „külvilággal” is szeretnénk, ha felvennék a kapcsolatot a diákok. Ezért jelentkeztünk az Xperimania természettudomány nagyköveteinek programjára”, meséli Matilde, majd hozzáteszi, “az egész iskola nagyon várta a nagykövetek látogatását!”
Mindkét workshopon a diákok és tanárok közösen mélyülhettek el a petrolkémiai anyagokban és azok tulajdonságairól is több ismeretet szerezhettek. Tudományos módszerekkel mutatták be, hogy adott körülmények között hogyan és miért reagálnak és viselkednek bizonyos anyagok úgy, ahogy viselkednek.
A nagykövetek megmutatták, hogy laboratórium nélkül is lehet valós, gyakorlati természettudomány órát tartani. Néhány portugál kifejezéssel tarkított angol kommunikáció során bebizonyosodott, hogy a nyelv nem akadály a tudományban.
Carla Almeida és Laura Bento az iskola fizika és kémia tanárai vettek részt a workshopokon 53 (13-15 év közötti) diákkal együtt. A nagykövetek szerették volna, ha jutott volna idő arra is, hogy az iskola többi 300 diákja is részt vehessen a workshopokon – talán jövőre!








