Publikációk

Xperimania - I. év

Mivel nagy a kereslet a természettudományi ismeretekkel rendelkező diákok iránt, a nagy európai petrolkémiai cégekAppe olyan oktatási programot fejlesztenek, mely a petrolkémia jelentőségeire hívja fel a figyelmet és a fiatalokat a természettudomány megismerésére ösztönzi. Ez volt az “Xperimania célja – a Molekuláktól az anyagokig”, mely 2007. szeptemberében kezdődött az EU 27 országában. A program honlapja www.xperimania.net22 nyelven jelent meg.

Az Xperimania győzteseit Brüszelben tüntették ki

Az első Xperimania verseny – a molekuláktól az anyagokig – diákjai Brüsszelben, a Természettudományi Múzeumban vehették át díjaikat 2008. szeptember 16-án. A 10 győztest, akik Bulgáriából, Máltáról, Magyarországról, Lengyelországból és Cyprusról érkeztek, több mint 60 rangos vendég fogadta az európai intézményekből, az Európai Vegyipari Szövetségtől, a Cefictől és az Európai Iskolahálózatból, valamint számos diák és tanár Európa különböző helyeiről.

Az Xperimania győzteseinek kihirdetése: lányok nyerték a tudományos versenyt

Három lány nyerte az első Xperimania „Az anyagok és a kémia” versenyt. Kristiana A. és Detelina N. Bulgáriából és Deborah F. Máltáról vehetik át az első két fődíjat. További nyertesek Magyarországról, Lengyelországból és Cyprusról kerültek ki. A verseny az Xperimania honlapján keresztül zajlott, melynek célja a természettudomány oktatásának népszerűsítése érdekes kísérleteken keresztül a petrolkémia területéről olyan anyagokkal, melyek hétköznapjaink részei.

Vegyél részt az Xperimania versenyben és nyerj különös ajándékokat – a jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2008. május 31.-ig

Európai középiskolás diákok 2008. május 31.-ig jelentkezhetnek az Xperimania versenyre. Minden résztvevőt érdekes ajándékokkal lepünk meg április1. és május 31. között benyújtott pályázatokért cserébe. A győztesek médialejátszót és egy brüsszeli utazást nyerhetnek, ahol Európa egyik legnagyobb petrolkémiai kutatóközpontját is megtekinthetik.

Közzé tettük az Xperimania projektet

Az eTwinning honlapján is olvashatnak az Xperimania projektről (www.etwinning.net), mely lépésről lépésre kalauzolja el a tanárokat az Xperimania tevékenységeiben. Vegyünk részt valamelyik izgalmas versenyben!

Sajtóanyag

Az alábbiakban az Xperimania sajtóanyagát és a letölthető buttonokat és bannereket tesszük közzé.

Sajtóközlemény

Xperimania: szórakoztató kémiai kísérletek és feladatok az anyagok világában

Tegyük a tudományok oktatását szórakoztatóvá és maradandó élménnyé az Xperimania projekt segítségével.

Európa bajban van, ugyanis egyre kevesebb diák tanul illetve dolgozik a tudomány területén. Az Xperimania (www.xperimania.net) igyekszik leküzdeni a diákok negatív felfogását a kémiáról úgy, hogy szórakoztató és egyszerű feladatokkal segíti a tanárokat, és felhívja a középiskolások figyelmét a petrolkémia szépségeire. A fiatalok természettudomány iránti érdeklődésének felkeltése Európa alapvető érdeke, hiszen csak így lehet a kontinens innovatív, tudásalapú gazdasági hatalom.