Az Xperimania győzteseit Brüszelben tüntették ki
Az első Xperimania verseny – a molekuláktól az anyagokig – diákjai Brüsszelben, a Természettudományi Múzeumban vehették át díjaikat 2008. szeptember 16-án. A 10 győztest, akik Bulgáriából, Máltáról, Magyarországról, Lengyelországból és Cyprusról érkeztek, több mint 60 rangos vendég fogadta az európai intézményekből, az Európai Vegyipari Szövetségtől, a Cefictől és az Európai Iskolahálózatból, valamint számos diák és tanár Európa különböző helyeiről.
Dr Ralf Kullmann, az Appe elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd Marc Durando, az Európai Iskolahálózat igazgatója és Pierre de Kettenis,az Appe ügyvezető igazgatója beszélt aki az Xperimania pan-Európai projekt fontosságát hangsúlyozta, mely a természettudomány oktatását ösztönzi érdekes, az anyagok világához és a petrolkémiához kapcsolódó kísérleteken és feladatokon keresztül.
1000 középiskolás 18 európai országból összesen 447 pályázattal vett részt a projektben a 2007/08-as iskolai év folyamán. Nemzetközi tanári csoport válogatta ki a győzelemre esélyes diákok pályázatait, majd szakértők döntöttek a végső eredményről. A nyertes munkákat érdekesnek és jól strukturáltnak találta a zsűri, valamint mindegyik közel állt a diákok hétköznapi életéhez.
A díjátadás előtt a nyertesek egy tárlatvezetésen vehettek részt a Nemzeti Természettudományi Múzeum világhírű dinoszaurusz kiállításán, majd a következő nap ellátogattak egy petrolkémiai kutató központba.
A kísérletek és történelmi felfedezések változatosságai
A“Válassz egy kísérletet” arra ösztönözte a diákokat, hogy tervezzenek és valósítsanak meg tudományos kísérleteket az anyagok és a petrolkémia világában. A zsűri Kristiana és Detelina, a “ Polisztirén mint hangszigetelő ” győztes munkáját úgy értékelte, mint egy “egyszerű, de jól megcsinált kísérletet, aminek hétköznapjainkban erős vonzata és gyakorlati hatása van”.
Válassz egy kísérletet – a győztesek listája
Győztes: Kristiana A. & Detelina N., Bulgária : “ Polisztirén mint hangszigetelő ”
2. helyezett: Péter H. & Hajna T., Magyarország: “Meglepetés , vizsgálat és kutatás a polietilénnel kapcsolatban ”
3. helyezett: Xenia C. és Kaiti C., Cyprus : “ Melegházhatás kísérlet ”.
Az “Időszalag” versenyben történelmi felfedezésekben mélyülhettek el a diákok az anyagok és a petrolkémia területén belül. Deborah győztes munkája a nylont és annak a textiliparban betöltött szerepét mutatta be. A zsűri a pályázatot “nagyon jól strukturáltnak, érthetőnek és érdekesnek” találta. Személyes terepmunkára és helyi gyárlátogatásra alapozta a munkát.
Petrolkémiai felfedezések időszalagja- a győztesek listája
Győztes: Deborah F., Málta: “Nylon”
2. helyezett: Mátyás M., Magyarország: “Bitumen”
3. helyezett: Dawid S., Lengyelország: “Benzinadalékok– robbanásmentes anyagok”.
Ezeken kívül a zsűri két jelentős munkát is kiemelt: a lengyel Kinga T. munkáját, a “Bioműanyagot”, melynek fő mondanivalója az “innováció” volt, illetve a magyar Vivien J. pályázatát, a “Gumiabroncs”-ot, mely különös elismerést kapott a “mindennapi életünkhöz való szoros kötődése” miatt.
A győztesek munkája bebizonyította, hogy a diákok időt és energiát nem kímélve dolgozták fel a változatos témákat. AhogyPierre de Kettenis, az Appe ügyvezető igazgatója fogalmazott:
“ Nagy örömmel töltött el az elkészült munkák minősége és sokszínűsége. A pályázatok eredetiek, kreatívak és tanulságosak voltak, illetve érdekes perspektívát mutattak a jövő generációinak.”
Az Xperimania sikertörténete idén folytatódik. Az Xperimania II. szeptember végén kezdődik új feladatokkal, kihívásokkal: “Teszteld az anyagot” verseny és új, többnyelvű társalgások. Érdekel? Látogass el az alábbi honlapra (www.xperimania.net) vagy küldj e-mailt az alábbi címre xperimania@eun.org
|
Visit to the Dinosaur Gallery at the Natural Sciences Museum
| |
|
Students' presentations in the ceremony
| |
|
Deborah F., Malta. Teacher: Josanne Ghirxi. |
Kristiana A. & Detelina N., Bulgaria. Teacher: Silvina Simeonova. |
|
Xenia C. & Kaiti C., Cyprus. Teacher: Marina Koutsou. |
Péter H. & Hajna T., Mátyás M., Vivien J., Hungary. Teachers: Erika Fodor, Ilona Tünde Bereczné Szép, Gabriella Pappné Szabó, Beata Jarosievitz. |












